„Azon az éjjelen, midőn behatolt Erdély szívébe, Abronsius professzor nem sejtette, milyen közel jár rejtélyes kutatásainak céljához. Utazásai során bejárta Közép-Európát, egyetlen hűséges tanítványa, Alfred kíséretében. Abronsius, a tudós kutató, az el nem ismert zseni, testét és lelkét arra áldozta, ami számára szent küldetést jelentett. Elveszítette tanszékét a königsbergi egyetemen, ahol kollégái csak »félnótás«-ként emlegették.”
Sarah fürdik (Sharon Tate és Roman Polański)
Abronsius és Alfred összefagyva érkeznek meg egy kis erdélyi falu fogadójába. A professzor rögtön észreveszi a mennyezetről lelógó fokhagymakoszorúkat, ami vámpírveszélyre utal. A fogadós azonban tagadja, hogy emiatt lenne ott a fokhagyma, és azt is cáfolja, hogy vár lenne a környéken. A professzorék szobát vesznek ki, melyhez egy fürdőszoba is tartozik, ahol érkezésük idején éppen a fogadós szépséges lánya, Sarah fürdik egy dézsában. Abronsius azon örvendezik, hogy egyre közelebb kerülnek a céljukhoz, a fiatal Alfredet azonban a tudomány helyett jobban érdekelné a bájos Sarah. A lányt apja, Shagal leszidja és alaposan elfenekeli a gyakori fürdés miatt. Este Alfred a vámpírokról olvas a professzornak, és megtudhatjuk, hogy a vérszívóknak nincsen tükörképük. A két férfi váratlanul motoszkálást hall a folyosó felől. Shagal az, aki titokban a fiatal cselédlány, Magda kamrájába igyekszik. A zajra viszont felkel a fogadósné is, és rögvest férje után indul. A fegyverként magával vitt szalámirúddal azonban a sötétben véletlenül a professzort üti le. Másnap egy ijesztő, púpos alak jelenik meg a fogadóban. Magda ahogy meglátja a férfit, azonnal az asztal alá bújik előle. Abronsius rájön arra, hogy a púpos egy újabb nyomot jelent, és arra utasítja Alfredot, hogy eredjen a nyomába. Alfred elrejtőzik a púpos férfi szánján. Indulás előtt a púpos meglátja az egyik ablakban Sarah-t. A szán elindul, majd a havas pusztaság közepén megáll, mert az úton feltűnik egy farkas. A púpos egy cseppet sem ijed meg az állattól, hanem rögtön utánaveti magát. Alfred csak fájdalmas vonyítást hall, néhány perc múlva pedig azt látja, hogy a púpos véres szájjal tér vissza a szánhoz. A halálra rémült vámpírvadász ijedtében leesik a járműről....
Rendező Roman Polański
Producer Gene Gutowski
Martin Ransohoff
Vezető producer Martin Ransohoff
Műfaj
horrorvígjáték
horrorfilm
vámpírfilm
LMBT témájú film
Forgatókönyvíró Gérard Brach
Roman Polański
Főszerepben Roman Polański
Jack MacGowran
Sharon Tate
Ferdy Mayne
Zene Krzysztof Komeda (Christopher Komeda néven szerepel a stáblistán)
Operatőr Douglas Slocombe
Vágó Alastair McIntyre
Jelmeztervező Sophie Devine
Díszlettervező Wilfred Shingleton (Wilfrid Shingleton néven szerepel a stáblistán)