american-mary-2012

American Mary (2012)

Történetünk kezdetén a kissé szétszórt, ám nagyon okos Mary a vágyainak a küszöbén áll: azon kiválasztottak egyike lesz, aki a lehető leggyorsabban a sebészek életét élheti. Pénzügyi gondjai azonban hamarabb közbeszólnak, mint hinné, egyszerű élete felbolydul, amikor egy lebujba jelentkezik táncoslánynak. A helyi górénak azonban nem a megszokott módon lesz szüksége a lány kézmunkájára, ugyanis az alagsorban egy majdnem halálra vert fickón kell segíteni egy ollóval és egy kis cérnával. A nyomasztó esemény után nem találja a helyét a világban, ami két sorsdöntő eseménnyel tulajdonképpen megoldódni látszik.Egyrészt, ami súlyosabb, ?első bálozóként? részt vesz a tanárai és a többi szabadelvű sebész buliján, ahol az általa leginkább tisztelt tanára kegyetlenül megerőszakolja, másrészt feltűnik a színen Beatress, a töpszli orrú táncos, aki közvetítőként néhány bogaras embernek szétkürtöli, mennyire precíz keze van a lánynak. Ettől fogva pedig a mézédes bosszú és a furábbnál furább megrendelések között lépkedünk a karakter szemei segítségével, hogy a végén ne nyerhessünk feloldozást semmi alól, de a tanulságot kellőképp megkapjuk a kisiklott életek aspektusában...

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • streamz.cc
    DVD-Rip
     
    2022-02-09 20:06:53
    [Admin]
     
  • streamz.ws
    DVD-Rip
     
    2023-03-07 16:09:40
    mekkelek62
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.