Viszlát, Sárkány fogadó (2003)

Tsai Ming-liang míves mozi-epitáfiuma szerint, már csak a szellemek járnak moziba. Taipei egy lebontásra váró filmszínházában vagyunk, az utolsó mozielőadáson, King Hu 1966-os wuxia-klasszikusa megy, a Sárkány fogadó. A moziban már csak két ember dolgozik, a sánta pénztároslány és a fiatal mozigépész, a lányt nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy anélkül menjen haza, hogy nem találkozott a fiúval. Fogja a szerencsefánkja felét, végtelen lassan elbiceg a gépházba, ám a fiú nincs sehol. Ilyesmi szomorú dolgok esnek meg a Fu Ho moziban, míg odabent a vetítőteremben Ming-kori harcosok vetnek cselt, a nézőtéren egy japán fiú lézeng, nem annyira a wu hszia, mint inkább az erősebb nem rajongója, néha fel-feltünedezik egy-egy újabb néző, köztük a Dragon Inn két kiöregedett színésze - vagy tán a kísértetük. Odakint zuhog az eső, és a mozi is mindenütt ereszt már. A vászon előtt és mögött a teret misztikusan betölti a szégyenlősség, az elröppenő, soha ki nem elégített vágy.