a-tonk-meg-a-szele-1982

A tönk meg a széle (1982)

Magyarszurdok tanácselnöke (Sinkovits Imre) lesújtva közli a város funkcionáriusaival, hogy szeretett városuk egy fillért sem kap a megyei költségvetési keretből. Sőt, azt tervezik, hogy beolvasztják a várost a szomszédos Tatárszegbe. Végső elkeseredettségükben a helyi múzeum igazgatója, Holló Iván (Szilágyi Tibor) a város megmentése érdekében kitalál egy Árpád-kori hőst, Bodonyt, László király egyik vitézét. A tanácselnök eleinte húzódozik a csalásban való közreműködéstől, ám jó üzleti érzékű felesége rábeszélésére, ha nem is nagy lelkesedéssel, de végül nevét adja a nagyszabású szélhámossághoz. Beindul a 'korabeli' oklevelek, iratok, szobrok készíttetése. Nagyszabású ásatások keretében pedig újabbnál újabb tárgyi emlékek kerülnek elő a föld alól, sőt Bodony vitéz 900. születésnapjára a zeneiskola vezetője kantátát is ír. A siker nem is marad el, a város fejlődésnek indul, az idegenforgalmi bevételek pedig minden elképzelést felülmúlóan növekednek. A töretlen fejlődést azonban alapjaiban veszélyezteti egy szélhámos páros (Székhelyi József és Soproni Ágnes) feltűnése, akik furfangban még Bodony vitéz kitalálóin is túltesznek.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.