utazas-a-holdba-1902

Utazás a Holdba (1902)

Némafilm. Egy csillagászati találkozón a társaság elnöke javaslatot tesz egy holdbéli utazásra. Kisebb ellenállás után, hat bátor csillagász beleegyezik a tervbe és megkezdik egy puskagolyó formájú űrkapszula építését melyet egy óriási ágyúból szándékoznak kilőni. Mikor elkészül a kapszula a csillagászokat kilövik egy csoport gyönyörű, tengerész egyenruhába öltözött nő segítségével. A Hold arca nyomon követi ahogy a kapuszla közeledik feléje és végső soron szemen találja. Miután biztonságban landolnak a Holdon, a csillagászok kimásznak a kapszulából és végignézik a távolban felkelő Földet. Fárasztó utuk után a csillagászok kiterítik takaróikat és nyugovóra térnek. Ahogy alszanak, elhalad a Hold mellett egy üstökös, a Nagy Göncöl Szekér minden egyes csillagából emberi arcok tekintenek ki, az öreg Szaturnusz kihajol bolygója egyik ablakán és Phoebe istennő egy félhold-hintán üldögélve jelenik meg. Phoebe havat idéz elő ami felkelti a csillagászokat akik egy barlangba menekülnek ahol hatalmas gombákra bukkannak. Az egyik csillagász kinyitja az esernyőjét ami nyomban gyökeret ereszt és gombává változik. Ekkor megjelenik egy Selenite, (egy rovarszerű űrlény ami a Holdon él), de egy csillagász könnyedén megöli mivel a teremtmények felrobbannak ha erős ütés éri őket. Fokozatosan egyre több Selenite veszi körbe a csillagászokat, akiket végül is vezetőjük elé visznek. Az egyik csillagász felkapja a Fő-Selenite-ot trónjáról és földhöz vágja aki ennek következtében felrobban. A csillagászok visszasietnek kapszulájukhoz (miközben folyamatosan odacsapnak a Selenite-oknak) és öten beszállnak míg egy hatodik egy kötél segítségével egy Holdbéli lejtőn leborítja az űrhajót bele a világűrbe. Egy Selenite az utolsó pillanatban belekapaszkodik a kapszulába amely visszatér a Földre és egy óceán középére érkezik meg. A Selenite leesik és a kapszula visszatér a víz felszínére, amit egy hajó kivontat a partra. Digitálisan felújított változat, az eredeti fekete-fehér volt.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.