bohoc-a-pokolbol-2012

Bohóc a Pokolból (2012)

A történet főhőse Stitches, a bohóc, aki már benne van a korban, szórakoztatónak sem igazán lehet nevezni és a gyerekeket is utálja, de tulajdonképpen a felnőttek java részét is, viszont a könnyű pénzszerzési lehetőség miatt bohóccá 'szenteltette' magát. Éppen egy születésnapi bulira tart és rá jellemzően onnan is késik, a gyerekek pedig enyhén szólva sem élvezik a bohóckodását és többnyire csesztetik hősünket, majd úgy döntenek, hogy feldobják a hangulatot: titokban összekötik a bohóc cipőfűzőit, hogy legalább egy véletlen esés feldobja a sivár műsort. Az esés annak rendje és módja szerint össze is jön, azonban Stitches a mosogatógép kihúzott fiókjába esik, egészen pontosan felnyársalja az abban felejtett kés, így mind a buli, mind pedig a bohóc életének végére egy véres pont kerül. Néhány évvel később aztán a korábban fiatal srácokat láthatjuk, akik felnőttek és ismét az akkor szülinapos bulijára készülnek, amit Tom nem igen vár, hiszen még mindig benne élnek a véres és borzasztó emlékek és gyakran vannak rémálmai a bohóccal. A félelmek persze nem alaptalanok, hiszen Stitches pont ezt az alkalmat választja arra, hogy felébredjen sírjából és bosszút álljon a kis rohadékokon. (Leírás forrása : talesfromtheblog.blog.hu , Szerző : Csabi87)

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.