guantanamo

Guantanamo (2006)

The Road to Guantánamo

2001 szeptemberében négy muszlim fiatal útnak indul otthonából, az angliai Tipton városából Pakisztánba, hogy részt vegyenek barátjuk esküvőjén.
Közülük hárman két és fél évvel később érkeznek haza.
Ami ez alatt az idő alatt történt velük, az a legmerészebb képzeletet is felülmúlja.
A fiatalokat, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy rossz időben voltak rossz helyen, az amerikai hadsereg foglyul ejti Afganisztánban és a guantanamo-i fogolytáborba szállítja.
Hiába állítják, hogy ártatlanok, az amerikaiak nem engedik őket szabadon, úgy bánnak velük, mint a terroristákkal. Az örökkévalóságnak tűnő idő alatt rendszeresen kínozzák és válogatott bűntettekkel vádolják őket.
Amikor előkerül egy videokazetta Osama Bin Laden-ről, fogva tartóik azt állítják, hogy a fiúk rajta vannak a felvételeken. Szinte a véletlennek köszönhető, hogy egy régi angliai rendőrségi ügy tisztázza őket a vádak alól és a fiatalemberek 2004 tavaszán hazatérhetnek Angliába.


Az igaz történet interjúk, archív felvételek segítségével és a megpróbáltatások újra eljátszásával elevenedik meg.
A három fiúnak a biztonságos kisvárosi létből az újkori történelem legsötétebb poklaiba vezető fizikai és lelki útját bemutató film egyszerre megrendítő és elgondolkodtató.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • waaw.tv
    DVD-Rip
     
    2022-02-10 08:28:42
    [Admin]
     
  • ok.ru
    DVD-Rip
     
    2022-02-10 08:28:44
    [Admin]
     
  • ok.ru
    TV-Rip
     
    2022-02-10 08:28:44
    [Admin]
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.