harmadik-tipusu-emberrablasok-1-evad

Harmadik típusú emberrablások 1. Évad (2002)

Taken

Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című 1977-es filmje klasszikusnak számít a filmtörténelemben, a sci-fi műfaján belül pedig egyfajta mérföldkőként is tekinthetünk rá. A rajongóknak jó pár évet kellett arra várniuk, hogy Spielberg újra egy, az ufós témakörbe tartozó történetet vegyen elő, a várakozás gyümölcse pedig 2002-ben érett be, amikor producerként működött közre a Taken című minisorozatban.

A Taken azonban több, mint egy egyszerű sci-fi-széria, amelynek történései csak és kizárólag a földönkívüliek tevékenységére korlátozódnának. A tíz, egyenként nagyjából másfél órás epizód ugyanis ugyanolyan mértékben tekinthető korrajznak, drámának, mint sci-finek. Különleges módon a kezdő és a befejező rész között mintegy ötven év telik el, néhány epizód között pedig olykor egy évtizednyi ugrás is bekövetkezik. A cselekmény alapjait a legendás Roswell-incidens és a szintén nagy vitákat kiváltó ún. elrablásos történetek adták. A sztori középpontjában három család áll, akiket az sorozat kezdetén csupán egy dolog köt össze: mindannyian érintettek valamilyen módon az emberiség és egy földönkívüli faj kapcsolatában. A Crawford család tagjai részt vesznek a Roswell-katasztrófa nyomainak eltüntetésében, valamint az idegen életre utaló bizonyítékok eltitkolásában. A Key család tagjai elrablások elszenvedő alanyai, Clarkék pedig annak idején a Roswellnél lezuhant UFO egy túlélőjét rejtegették. A cselekmény természetesen több szálon fut, a fő sztorivonal mellett pedig betekintést nyerhetünk a családokon belül alakuló egyéni emberi drámákba, sorsfordító momentumokba.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • waaw.tv
    DVD-Rip
    1. epizód 
    2022-02-11 21:57:30
    [Admin]
     
  • www.vidstore.me
    DVD-Rip
    1. epizód 
    2022-02-11 22:07:31
    [Admin]
     
  • waaw.tv
    DVD-Rip
    1. epizód 
    2022-02-11 22:17:35
    [Admin]
     
  • streamz.ws
    DVD-Rip
    1. epizód 
    2022-02-11 22:27:36
    [Admin]
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    1. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    1. epizód 
    2024-04-29 18:39:57
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    2. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    2. epizód 
    2024-04-29 18:40:06
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    3. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    3. epizód 
    2024-04-29 18:40:16
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    4. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    4. epizód 
    2024-04-29 18:40:29
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    5. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    5. epizód 
    2024-04-29 18:40:40
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    6. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    6. epizód 
    2024-04-29 18:40:52
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    7. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    7. epizód 
    2024-04-29 18:41:04
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    8. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    8. epizód 
    2024-04-29 18:41:17
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    9. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    9. epizód 
    2024-04-29 18:41:28
    vindorf
     
  • sbot.cf
    DVD-Rip
    10. epizód 
    2023-03-13 08:29:08
    TothGezuka
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
    10. epizód 
    2024-04-29 18:41:40
    vindorf
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.