Három szín: piros (1994)

Kieslowski három szín trilógiája a filmművészet egyik legmaradandóbb, leginkább elgondolkoztató alkotása.
A trilógia három része a francia nemzeti lobogó három színét kapcsolja a forradalom három jelszavához: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a kapcsolat azonban nem direkt módon, hanem inkább magát az eszmeiséget megragadva, annak mélyére hatolva jelenik meg.
Ezek együtt pedig oly hihetetlenül aprólékos gonddal megszőtt motívumhálót alkotnak, hogy (nem túlzás) köteteket lehetne írni róluk. Ezek a kötetek sorra elemezhetnék az emblematikus történeteket, a láncreakciókra épülő dramaturgiát, a színkompozíciókat; magasztalhatnák a kamerát, amely úgy „lép” a szereplők életébe, mint Jézus a tanítványai közé; hosszan dicsérhetnék a színészválasztás és -vezetés finomságait, a főszerepekben a három színésznő csodálatos képességeit.

"A Piros hősnője fogoly, fotómodellként a konzumkultúrához, magánemberként egy kisszerű, szeretni sem képes, ám féltékenykedő fickóhoz láncolva. Megismerkedik egy bíróval, aki aktív korában legálisan, nyugdíjba vonultan illegálisan ítélkezik embertársai fölött. Az emberek rosszak - mondja. Nem, csak erőtlenek - válaszolja a lány, s a fogolyléten túlra mutatóan minden gesztusa, ellentétben az ítélkezőével, részvéttel teli. Kapcsolatuk az idegenségtől közelít a szeretet felé, mígnem a bíró följelenti magát, s egyszer csak álmodni is képes: boldog jövőt álmodik - nem magának - a lánynak." (Reményi József Tamás)