indiana-jones-es-a-sors-tarcsaja

Indiana Jones és a sors tárcsája (2023)

Indiana Jones and the Dial of Destiny

1969-et írunk. Indiana Jones úgy dönt, ennyi volt. Miután több mint egy évtizeden át tanított a New York-i Hunter Főiskolán, a neves professzor és régész nyugdíjas éveire készül szerény kis lakásában, ahol egyedül tengeti napjait. A dolgok azonban váratlan fordulatot vesznek, mikor régen látott keresztlánya, Helena Shaw felbukkan. Egy ritka ereklyéről érdeklődik, amit apja bízott Indyre sok évvel ezelőtt – Arkhimédész hírhedt tárcsájáról, egy olyan szerkezetről, ami állítólag képes megtalálni az időn keletkezett repedéseket. Helena tapasztalt szélhámos, és eltulajdonítja a tárcsát, majd egy távoli országba indul, ahol a legtöbbet ajánlónak kínálhatja. Indynek nem marad más, mint utána eredni, tehát leporolja kalapját, bőrkabátját egy utolsó kalandhoz. Eközben egy régi ellensége, Jürgen Voller, a korábbi náci, aki most az amerikai űrprogramban dolgozik fizikusként, maga is tervet sző a tárcsával, méghozzá olyan félelmeteset, ami a világtörténelem menetét változtathatja meg.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • waaw.to
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 08:41:38
    Qkac77
     
  • waaw.ac
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 09:56:56
    Niki7373
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 09:58:28
    Niki7373
     
  • waaw.ac
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 16:33:28
    nagyhoho5511
     
  • supervideo.tv
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 16:38:15
    nagyhoho5511
     
  • opvid.org
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 16:40:32
    nagyhoho5511
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
     
    2023-08-29 16:43:24
    nagyhoho5511
     
  • waaw.ac
    DVD-Rip
     
    2023-08-30 19:13:53
    JohnnyPipo
     
  • ds2play.com
    DVD-Rip
     
    2023-11-17 07:10:49
    ijoco
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
     
    2023-12-04 22:16:34
    vindorf
     
  • d0o0d.com
    DVD-Rip
     
    2024-01-07 10:01:42
    ijoco
     
  • do0od.com
    DVD-Rip
     
    2024-01-20 06:52:20
    hscactja
     
  • do0od.com
    DVD-Rip
     
    2024-01-20 06:59:04
    hscactja
     
  • waaw.ac
    Kamera
     
    2023-07-01 08:10:04
    jocika19760
     
  • waaw.ac
    Kamera
     
    2023-07-01 08:11:58
    JohnnyPipo
     
  • waaw.ac
    Kamera
     
    2023-07-01 10:10:58
    Niki7373
     
  • waaw.ac
    Kamera
     
    2023-07-02 15:58:24
    nagyhoho5511
     
  • opvid.org
    Kamera
     
    2023-07-02 16:06:11
    nagyhoho5511
     
  • vtbe.net
    Kamera
     
    2023-07-02 16:11:30
    nagyhoho5511
     
  • supervideo.tv
    Kamera
     
    2023-07-02 16:16:56
    nagyhoho5511
     
  • waaw.ac
    Kamera
     
    2023-07-06 12:11:07
    Pyt27
     
  • waaw.to
    Kamera
     
    2023-07-08 13:32:18
    Qkac77
     
  • dooood.com
    Kamera
     
    2023-07-12 18:57:53
    vindorf
     
  • supervideo.tv
    Kamera
     
    2023-07-14 09:01:15
    JohnnyPipo
     
  • ok.ru
    1080p.x265 
    2024-03-12 08:51:12
    NaNDuB
     
  • waaw.ac
    Kamera
    HD 
    2023-08-01 11:08:16
    Pyt27
     
  • voe.sx
    DVD-Rip
    Legjobb 
    2024-04-14 18:10:19
    Tomix22q
     
  • waaw.ac
    Kamera
    mozis hang 
    2023-07-15 16:46:43
    balintpeti
     
  • vtbe.to
    DVD-Rip
     
    2023-12-04 22:17:12
    vindorf
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.