Heavy Metal (1981)

Pszichedelikus moziélményeket az amerikai közönségnek sokáig csak a zenés rajzfilmek és a sci-fi opuszok kínáltak, mígnem a konzervatív Reagen-éra nyitányán felbukkant a szélesvásznakon Hollywood első számú trip-filmje, egy fedél alá hozva mindazokat, akik korábban a Disney-Alice, A sárga tengeralattjáró, illetve a 2001: Űrodüsszeia előadásait használták a füvek és gombák hatásnöveléséhez.A hat science-fiction sztoriját esetlen kerettörténettel egyberántó Heavy Metal (1981, George Patterson-Ivan Reitman) egészestés animációsfilmje azonban nemcsak a drogfogyasztók és anime-otakuk mai rétegközönségének kínál számos élményt. Itt vannak mindjárt a képregény-klasszikusok rajongói, akik bizonyára örömmel fogadják a francia Metal Hurlant BD-magazin ironikus-szépséges sci-fi meséinek három alapanyaghű feldolgozását (élen Richard Corben fantasy-paródiájával, a Den-nel).Ugyancsak nem csalódnak majd a megtévesztőnek tűnő címtől elcsábult metálmániákusok sem, akik Elmer Bernstein fantasztikus kísérőzenéje mellett rendre összefuthatnak valamelyik kedvencük (Nazareth, Black Sabbath, Blue Öyster Cult) zúzásaival egy-egy mészárlás aláfestéseként - sőt a Devo csapata személyesen is feltűnik. Felnőtt rajzfilmünk számtalan szép pillanatot kínál ezen kívül a szilikonkebel-barátoknak, az emberi belsőségek kedvelőinek és a John Candy-fanoknak, miközben a film noirok, zombifilmek és italowesternek szerelmesei is megkapják a maguk részét (kilencesterv.com)