Wanda (1970)

Elia Kazan éteri szépségű felesége, a fiatalon meghalt Barbara Loden csak egy filmet készített, amelyik 1970-ben díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon – majd mélyen elmerült a feledés ködében, hogy aztán harminc évvel később protofeminista kultuszműként, az új amerikai film kulcsdarabjaként, sőt, talán minden idők egyik legnagyobb független mozijaként bukkanjon fel onnan. Marguerite Duras, Isabelle Huppert és korunk legnagyobb kritikusai kiáltották világgá, hogy a copfos családanya vándorlása Pennsylvania szépséges senkiföldjén a mozgókép egyik legszentebb diadala: törékeny és megrendítő mestermű a normális élet elutasításáról, és arról a különös, szomorú lebegésről, amit a semmi felé sodródva érezhet az ember.