az-asszony-beleszol-1965

Az asszony beleszól (1965)

Az újságiró nyomoz a 'sárga táska' után, s közben megismerkedik a harmincas évek városi középosztály és kispolgárság cifra nyomorúságával. Móricz Zsigmondot általában a paraszti élet nagyerejü ábrázolójaként tartják nyilván. Pedig Móricz város tárgyi írásai legalább ilyen jelentőségüek. Ez utóbbiak közé tartozik Az Asszony Beleszól címü regénye is, melyet Móricz Virág alkalmazott Televízióra. A történet a két világháború között játszódik és két vonalon fut. Főhőse egy fiatal ujságíró, aki szabadjegyet kap a Vígszinház előadására, mivel azonban nem tud elmenni, az Üllői úti házban szomszédainak ajánlja fel a jegyeket. De kiderül, a sok úri család olyan rosszul áll anyagilag, hogy még szabadjeggyel sem tud elmenni színházba, a villamosra, ruhatárra stb. sem telik nekik, s a jegyeik így családról családra, emeletről, emeletre vándorolnak. A történet másik szála: izgalmas nyomozás egy sárga táska után, nagyarányú szélhámosság leleplezése. Imre, a fiatal ujságíró végül is megfejti a sárga táska titkát és a mozgalmas nap mégis csak a Vígszinházban ér véget. Móricznak ez az üde írása keresztmetszetet ad a két háború közti budapesti középosztásról, tartalmatlanná vált formákról, egy önmagát tulélt réteg életéről.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • ok.ru
    TV-Rip
     
    2022-02-10 11:44:57
    [Admin]
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.