Roman felügyelő folytatja a harcot a bukaresti banditák ellen. Köztük leginkább Semacára vadászik, mert ő sikerrel megúszta az előző ügy bírósági tárgyalását. Váratlan segítséget kap az alvilág császára elleni támadáshoz, annak testvérén keresztül üthetne egyet rajta, amikor nagy meglepetésére a felettesei leállítják és egy kolostorba küldik. Persze, hamar kiderül, mi áll a fordulat hátterében. Egy fontos archívum birtokában lévő egykori német ügynököt kell megtalálnia. Több homályos ügy megoldása rejlik az ódon falak között. A 'Banditák alkonya' nagy sikernek bizonyult, így nem csoda, hogy Sergiu Nicolaescu rendező és a rámenős felügyelő új kalandok felé indultak. Kissé más, mint az akciódús első rész volt, de ezúttal is stílusos bűnügyi filmet láthat a néző. Bár a korszakra jellemző propaganda ezúttal sem bizonyult kikerülhetőnek, nem kell aggódni, semmi szájbarágós mondanivalót nem erőltetnek ránk. A téma pedig nyugodtan nevezhető örökzöldnek.
Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.