maja-a-mehecske-4-1975

Maja, a méhecske 4 (1975)

A régi várkert melletti óriási fenyőfa tövében álló méhkaptárban nagy a méhecskék felbolydulása. Új jövevények érkeznek pillanatokon belül. Az újszülött méhecskék, a lépecskékből egyenként bújnak elő. A virágzó rétre mennek nektárt gyűjteni, tavasszal csoportosan özönlenek. Az egyik apró méhecske később bújt ki mint a többiek. Úgy látszott számukra, ha egy kicsit nem nógatják, hogy még átalussza az egész nyarat. A kis lusta méhecskét Majának hívják. Maja is rászánta magát arra, hogy elkezdje az izgalmas világnézést, amely az élet. Máris rá döbben, hogy mennyi veszély fenyegeti a méheket. Hamar megtanulja, hogy a problémákkal szemben csak is együtt, közös erővel szállhatnak szembe. Csodálkozva nézte, hogy a nagy hőségben szárnycsapásokkal hűtik nagyobb méhecsketársai a kaptárt. Kassandra a méhecskék tanítónője, akitől megtudja, hogy a kaptáron túl nagy veszedelmek lesnek rá. Mint például a vihar, vagy a madarak. De megtudja azt is, hogy a legfinomabb nektárt, milyen virágok rejtik. Majának azonban, amikor repülni tanul az első órák számára a legizgalmasabbnak. Majd egyedül megy el a méhkaptárból és barátaival Vilivel és Flippel nagy világ körüli utat tesz be és mire haza ér megvédi otthonát a lódarazsak támadásától is.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • streamz.cc
    DVD-Rip
     
    2022-02-10 09:48:54
    [Admin]
     
  • streamz.cc
    DVD-Rip
     
    2022-02-10 09:49:20
    [Admin]
     
  • streamz.cc
    DVD-Rip
     
    2022-02-10 09:49:55
    [Admin]
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.