A megtalált idő (1999)

1922. A halálos ágyán fekve Marcel Proust, fényképeit nézegetve, az életén mereng. A valós személyeket képzeletének szülötteivel elegyíti. Fokozatosan azonban a képzelet győz a valóság fölött. Életének legfőbb értelmét munkáinak valósága jelenti, amely most a szeme előtt elevenedik meg. Könyveinek szereplői, emlékeinek megtestesítői úgy kelnek életre a világtól elzárt, Hamelin utcai bérház kicsi szobájának falán, mintha egy térhatású vetítésen lennénk. Gyerekkorának elveszett paradicsoma és életének boldog napjai váltakoznak a társasági és irodalmi élethez fűződő újabb emlékekkel. A háború drámája a párizsi társadalmi élet egy szűk csoportjának szemszögéből elemezve hatalmas és végtelen társadalmi komédiává alakul. A szétterülő alkonyatban egy háború utáni társadalom körvonalai sejlenek fel a horizonton. Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című korszakalkotó regényfolyamát lezáró, önmagában is teljes egységet alkotó zárókötete, A megtalált idő régóta kísértette a maga megfilmesíthetetlen sokrétűségével a filmalkotók javát. Most valaki megvalósította a lehetetlent. A chilei származású francia rendező, Raoul Ruiz, egyenértékű képi világot varázsolt a múlt századelő figuráinak hömpölygő forgatagából.