szent-peter-esernyoje-1935

Szent Péter esernyöje (1935)

Új plébános kerül Glogovára, Bélyi János. Még csak néhány óra telik el megérkezése óta, amikor szülőfalujából elhozzák neki kis húgát, Veronikát. Ekkor tudja meg, hogy édesanyja meghalt, s neki kell a továbbiakban gondoskodni Veronikáról. A kislány egy kosárban az udvaron marad, a pap pedig elmegy a templomba imádkozni. Ezalatt elered az eső. Egy ismeretlen öregember egy esernyőt helyez el a kosár fölé, majd elmegy a faluból. Adameczné, a pap házvezetőnője látta az öregembert, s meg van róla győződve, hogy maga Szent Péter tette a kislány fölé az esernyőt. A faluban hamar híre megy az esetnek, s az esernyőből ereklye lesz. Több év telik el. Veronika felnőtt lesz, s egy alkalommal találkozik Wibra György ügyvéddel, akibe beleszeret. Wibra György a gazdag Gregorics Pál törvénytelen fia, aki apja halála óta örökségét keresi. Apja csak egy fanyelű esernyőt hagyott rá, de az sincs meg, senki nem tudja hová tűnt. Az örökséget Gregorics Pál testvérei és rokonai is keresik, mert nincsenek belenyugodva, hogy nem kaptak semmit sem testvérük után. Wibra György nyomozni kezd az eltűnt esernyő után, s így jut el Glogovára.

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő
  • ok.ru
    TV-Rip
     
    2022-02-10 08:40:09
    [Admin]
     

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.