run-on-2020

Run On (2020)

A sorozat nagyon különböző hátterű fiatalokat mutat be, akik véletlenek sorozatának köszönhetően találkoznak és egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak egymás felé. Mi Joo, aki kis korában elveszette szüleit, nagyon önálló és magabiztos nővé vált, aki szókimondó és kiáll saját magáért. Filmekhez készít feliratot és tolmácsol, nagy örömmel tölti el, amikor a moziban a film végén egy pillanatra feltűnik a neve, mint fordító. Különösen vonzódik a fegyverekhez, Seon Gyeom-mal is úgy ismerkedik meg, hogy egy pisztoly esik ki a táskájából. Seon Gyeom édesanyja ünnepelt színésznő, apja pedig politikus, aki miniszterelnöki pályára áhítozik, ezért egész családját céljai elérésére használja. A fiú megszokta, hogy 'valaki valakijeként' tekintsenek rá és ne önmagáért, így őt magát sem érdekli a saját személye. Látszólag nem foglalkozik semmivel és minden lepereg róla, valójában csak nem érdekli mit gondolnak róla, de mindig kész segíteni. A nemzeti atlétikai csapat futója, de karrierje sem különösebben fontos számára, azt is kész feláldozni, ha igazságérzete úgy kívánja. Dan Ah karizmatikus fiatal nőként sportruházatot hirdető ügynökséget vezet és rendkívül ambíciózus. Felfigyel egy fiatal festő munkáira, aki még egyetemre jár, és mivel képeket akar tőle vásárolni, összeismerkednek. A különböző furcsa, de nagyon szerethető egyéniségek sorsán keresztül a szokásos társadalmi problémák is felvillannak, így a sportban erőszakkal is fenntartott hierarchia, vagy a nők érvényesülésének nehézségei. 

Linkek a filmhez

  • Indítás
    Videómegosztó
    Minőség
    Nyelv
    Megjegyzés
    Feltöltve
    Feltöltő

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.